2010. január 31., vasárnap

Wass Albert: ELŐHANG (A varázsló - Babámnak ajánlva)


Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

Szentgotthárd, 1926. november 14.



2010. január 29., péntek

Wass Albert: Tizenhárom almafa (részlet)

Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik. Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
- Uram - mondotta -, valami még nincsen készen!
- S az mi lenne? - nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
- Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
- No, várj csak - mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
- Így, ni - mondotta -, ezzel is megvagyunk. De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét. - Már pedig ejszen hibádzik még valami.
- Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? - hökkent meg az Úr. - Hásze emberek, azok most már vannak, instálom - okoskodott a vén főangyal -, de ki fog ott dolgozni?
- Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
- A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
- Na - lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé -, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
- Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindég hibádzik!
- Mi a keserűség hibádzhatik most már? - mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
- Hásze idenézz, Uram - bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.
Így kerültek a székelyek oda Háromszékbe, a Feketeügy mellé, s így adódhatott, hogy Táncos Csuda Mózsit pásztornak szerződtették a kommandói erdőkhöz. Ennek a Mózsinak ördöngös tudományai voltak s akkora híre, hogy a brassói prefektus is eljött hozzá vadászni egyszer. Mert hogy szavamat ne vétsem, akkor éppen a románok voltak fölül a veszekedésben, s a főispánt prefektusnak szólították. Ami azzal a különbséggel járt, hogy a felhőbámulók uraskodni tanultak, s az uraskodók felhőt bámulni.

ITT
tovább olvashatod.

2010. január 27., szerda

Wass Albert: Otthon

“Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.”

Csaba királyfi



"Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"

Wass Albert könyvei



Mindez ITT megtalálható.
(Köszönet érte a hatalmas internetnek :) )

2010. január 26., kedd

Băsescu gyermeteg elképzelése az autonómiáról

Mi a gyermeteg elképzelés? Az, hogy egy őshonos, homogén etnikai tömbben élő nemzeti közösség belső önrendelkezést követel, vagy netán az a gondolat, hogy Románia a benne élő másfél milliós magyarsággal, sok millió romával plusz a szerbek és más népcsoportok tízezreivel homogén nemzetállam?! A román államfő tegnap egy Jászvásáron (Iaşi) megtartott ünnepségen utasította el ismételten a székelyföldi autonómia gondolatát.

„Január 24.-e a modern Román állam születésnapja, az a történelmi mozzanat, amikor a két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld 1859-ben, pontosan 151 éve, Alexandru Ioan Cuza uralkodása alatt egyesült és megvetette a Román Királyság, a modern Románia megalakulásának alapját"
Telejes cikk itt: (erdely.ma)

2010. január 22., péntek

Kölcsey Ferenc Himnusz – A magyar nép zivataros századaiból




Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

Szánd meg, Isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.


A Himnusz születésnapja – A Magyar Kultúra Napja

A vers csak megírása után öt évvel, 1828-ban jelent meg. A himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810—1893) zeneszerző és karmester szerezte, és 1844-ben megnyerte vele a Nemzeti Színház által a nemzeti dal zenéjére Bartay Endre igazgató által kiírt pályázatot. (Tizenhárom pályamű érkezett be, a bírálóbizottság Erkel művére szavazott…)

A Nemzeti már 1844-ben nagy sikerrel mutatta be, azonban csak 1903-ban lett Magyarország hivatalosan, törvényileg is elfogadott himnusza. Addig az állami himnusz Joseph Haydn Gott erhalte című műve, az osztrák császári himnusz volt. Megjegyezendő, hogy Kölcsey verse előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a protestáns magyarságé a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű, Isten az örökkévaló hajlék című 90. zsoltár volt. Sokat és szívesen énekelték a különféle hatóságok által többször is betiltott ún. Rákóczi-nótát is, amelyet Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített.
1903 óta Kölcsey és Erkel műve a magyar nemzeti himnusz. Az ötvenes évek elején — mint bizarr kuriózumot érdemes felemlegetni — Rákosi Mátyás pártfőtitkár, akinek nem nagyon tetszett a magyar himnusz, s azt vallotta, a nemzeti címerhez hasonlóan ez is változtatást igényel, egy új, ún. „szocialista himnusz" megírására biztatta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, mire a zeneszerző epésen megjegyezte: „Rá­kosi elvtárs, a magyaroknak már van himnusza, minek új? Jó nekünk a régi himnusz is." Azóta esetleges új himnusz szerzése remélhetőleg végleg lekerült a napirendről. Ismét Fenyő István irodalomtörténészt idézve: „A nagy távlatú romantikus képek, az erőteljes zenei hatások (amelyekre Erkel felerősítve, jó érzékkel rá is játszik) s főképpen a nemzeti egyetemességhez fordulás és a személyes fohász ellentéte klasszikus értékűvé teszi a verset."
A Magyar Kultúra Napján közöljük Kölcsey Ferenc hatalmas lélegzetű művének minden sorát.

Bogdán László, Háromszék

2010. január 21., csütörtök

Petőfi Sándor: Fekete-piros dal


Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt,
Lejárt az ideje!
Más szín illeti most a magyar nemzetet:
Piros és fekete.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében,
Erős vihar támad,
Mindenfelől jőnek és megostromolják
A habok hazámat,
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Készül az ellenség; és mi készülünk-e?
Mit csinál a kormány?
Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik
Fönn a haza tornyán.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant
Vígadunk, dőzsölünk,
Mintha mind a három isten nem gondolna
Mással, csak mivelünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor!
Akkor is így tettünk,
Terített asztalnál telt poharak körül
Bút és bajt feledtünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság
Röpködött előttünk,
Azt űztük, pedig már a török oroszlán
Elbődült mögöttünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer
Magyar vitéz vész el,
Mérföldekre nyúló rónát borítva el
Kiomló vérével.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy
Majd a haza napja,
S háromszáz évig vagy talán soha többé
Arcát nem mutatja!
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.


Pest, 1848. május

Lokálpatriotizmus

Apa és fia

A Vasszékely



A Vasszékely




"Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
A székely hősök halhatatlanok..."

Városháza - Székelyudvarhely

Zetelaki székelykapuk és felirat



Zetelaki székelykapuk



A kapu felirata: Állíttatta Sándor György és nője Sándor Rozsália

Zetelaki székelykapu

Portré disznófejjel 2.





Portré disznófejjel

Román dadák nevelik a székely gyerekeket




Látom, nagy népszerűségnek örvend Székelyföldön, a román bébiszitterek megfogadása, magyar családoknál, főleg azoknál, akik kissé anyagilag gyarapodottabbak és hát megengedhetik maguknak ezt a „luxot”. Hogy miért? Azért, hogy a gyerek majd ha felnő, igazán tudjon érvényesülni... Íme egy igazán előrelátó megoldás!

Én csak azt a kicsit sajnálom, aki az anyai, több ezer éves ősnyelv helyett, egy szedett-vedett kopott nyelvet hall meg élete első napjaiban, éveiben. Ráadásul, én sok szorgalmasabb és tisztább székely lányt láttam, akik sokkal jobban képesek lennének megcsinálni ugyanazt a munkát, erre otthon kell üljön és várja, lesi az újsághirdetéseket nap mint nap, hogy valami munka akadjon már végre neki is.

S lám mi okozza a mai helyzetünket, éppen az, amire támaszkodnak: „minek nektek Autonómia, ha megmaradni sem vagytok képesek, ha nem tudjátok fenntartani magatokat, mert a legtöbbetek munkanélküli?” Vajon miért? Nem elég, hogy egy magyar ember átlagos ledolgozott munkaéveihez képest egy rendőrt már kétszer nyugdíjaznak, és az már akárhogy is vészük „két rend”, ugyebár. És ő itt marad. Még a feleségeik, gyerekeik is megélnek, jó bőven a „szegény” székelyföldi csemegéből. De nem elég, hogy ezek a románok új hont foglalnak és a legjobb munkahelyek is az övék, de ezeken a menő helyeken még jó summákat is kapnak, ráadásul. A „doámnák” többségének férje vagy rendőr vagy katona, ami köztudott, hogy jó fizető állas, és egyre népszerűbb, főleg itt Székelyföldön.

Na, azt még valahogy megértem, van egy dada…, hogy a gyerek majd ismerje a nyelvet, de miért miért éppen a románt? Miért nem angolt, például? Valahogy ezt is legyűröm, de azon már tényleg meg vagyok botránkozva, hogy a második dada is román! Ezzel tényleg megszűnnek a lehetőségeik a szorgos székely lányoknak, hogy erre a munkára elszegődjenek. És itt a másik probléma nekünk, ami másnak lehet, megváltás: el kell menjen, hogy megéljen, miközben más duskál az itthon, helyben adott lehetőségekben, az inyencfalatokban is akár. Azt még megértettem volna, ha az egyik magyar legalább, hogy az a kisgyerek halljon bár pár szót abból az istenadta nyelvéből néha, mert a szülei hangját, egyéb elfoglaltságukra hivatkozva nem hallhatja....

Na szóval, nagyban megy a honfoglalás. Erre mi még ráteszünk egy lapáttal, és valóban az lesz az igaz, hogy minden gyereknek tudnia kell románul ahhoz, hogy megéljen... Legfeljebb majd halából kitekerik a nyakát az úton, ha kimegy majd évek múltával, mikor megpróbálja a használni azt a pár magyar szót, amit tud. Szóval itt a dolgok két oldalát nézhetjük, jelenleg törvény is van rá – amennyire működik – de mindenképpen jogunk van használni az anyanyelvünket, bárhol! Vagy érvényt szerezünk a törvénynek, és használhatjuk a nyelvünket, mindenhol, vagy egyenesen átadunk mindent másnak Míg Felvidéken tűzzel-vassal harcolnak az ellen, hogy megöljék a nyelvünket, itt mi tudatosan öljük meg azt, készen letesszük a más kezébe fennmaradásunk legfontosabb eszközét.

Elgondoltam, milyen büszke lehet az a román dada, hogy a „semmi” magyar nyelvünk helyett a magyar újszülött az ő nyelvét hallja meg először ebben a világban. Valljuk be, ezen a téren nagyon jól dolgozik a román politika, az egyház, az egész társadalom. Kitartóan dolgoznak, követik a kitűzött célt…. A legtöbben közülünk pedig, egyáltalán észre sem veszik.

Mindenképpen nagyon kíváncsi vagyok a legközelebbi népszámlálás eredményére. Félek.

Huncrusader (Forrás: erdely.ma)

2010. január 17., vasárnap

Wass Albert: Erdély



Valahol van egy furcsa ország,
Bérce templom, völgye szentéj,
Bánatország az az ország,
Neve: Erdély.
Kékebbek ott az esték,
Sárgábbak ott a rónák,
S a falevelek mindig hullanak
Este tájt.
Csöndes faluk fehér harangszavára
Imádkozó bükkerdők orgonája:
Zsolozsmásan felzúg a patak.
Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke:
Az őszi szél kószálgat szüntelen.
És megsúgom: hiába jön a tavasz,
A hóvirág,
A régi hóvirág már nem terem.
Mert ott az erdők keresztfát teremnek
És Golgota a hegynek a neve.
S ki ott él: valami régi nyárnak
Halálosan beteg szerelmese.
Elátkozott álmok kísérik,
Ha belekábult ott a tájba:
Mert átokország az az ország.
Nagyon ködös és nagyon árva…
Fészkefosztott fiainak,
Széttépett, bús fiainak,
Mégis, mégis, jaj de drága!

(1928)

2010. január 9., szombat

Csendélet kutyákkal




"Béke és csend: harmónia"

Gyökerek

Időtöltött székely

Hargita könnye

Öreg székellyel (Update 2010)

Elemek találkozása