Árpi blogja

2010. január 23., szombat

Szekszes

Székelyudvarhely ünnepi színeiben

2010. január 22., péntek

Kölcsey Ferenc Himnusz – A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

Szánd meg, Isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

A Himnusz születésnapja – A Magyar Kultúra Napja

A vers csak megírása után öt évvel, 1828-ban jelent meg. A himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810—1893) zeneszerző és karmester szerezte, és 1844-ben megnyerte vele a Nemzeti Színház által a nemzeti dal zenéjére Bartay Endre igazgató által kiírt pályázatot. (Tizenhárom pályamű érkezett be, a bírálóbizottság Erkel művére szavazott…)

A Nemzeti már 1844-ben nagy sikerrel mutatta be, azonban csak 1903-ban lett Magyarország hivatalosan, törvényileg is elfogadott himnusza. Addig az állami himnusz Joseph Haydn Gott erhalte című műve, az osztrák császári himnusz volt. Megjegyezendő, hogy Kölcsey verse előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a protestáns magyarságé a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű, Isten az örökkévaló hajlék című 90. zsoltár volt. Sokat és szívesen énekelték a különféle hatóságok által többször is betiltott ún. Rákóczi-nótát is, amelyet Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített.
1903 óta Kölcsey és Erkel műve a magyar nemzeti himnusz. Az ötvenes évek elején — mint bizarr kuriózumot érdemes felemlegetni — Rákosi Mátyás pártfőtitkár, akinek nem nagyon tetszett a magyar himnusz, s azt vallotta, a nemzeti címerhez hasonlóan ez is változtatást igényel, egy új, ún. „szocialista himnusz" megírására biztatta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt, mire a zeneszerző epésen megjegyezte: „Rákosi elvtárs, a magyaroknak már van himnusza, minek új? Jó nekünk a régi himnusz is." Azóta esetleges új himnusz szerzése remélhetőleg végleg lekerült a napirendről. Ismét Fenyő István irodalomtörténészt idézve: „A nagy távlatú romantikus képek, az erőteljes zenei hatások (amelyekre Erkel felerősítve, jó érzékkel rá is játszik) s főképpen a nemzeti egyetemességhez fordulás és a személyes fohász ellentéte klasszikus értékűvé teszi a verset."
A Magyar Kultúra Napján közöljük Kölcsey Ferenc hatalmas lélegzetű művének minden sorát.

Bogdán László, Háromszék

2010. január 21., csütörtök

Petőfi Sándor: Fekete-piros dal

Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt,
Lejárt az ideje!
Más szín illeti most a magyar nemzetet:
Piros és fekete.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében,
Erős vihar támad,
Mindenfelől jőnek és megostromolják
A habok hazámat,
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Készül az ellenség; és mi készülünk-e?
Mit csinál a kormány?
Ahelytt, hogy őrködnék, mélyen, mélyen alszik
Fönn a haza tornyán.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant
Vígadunk, dőzsölünk,
Mintha mind a három isten nem gondolna
Mással, csak mivelünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor!
Akkor is így tettünk,
Terített asztalnál telt poharak körül
Bút és bajt feledtünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondtalanság
Röpködött előttünk,
Azt űztük, pedig már a török oroszlán
Elbődült mögöttünk.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az új Mohács? hol megint húszezer
Magyar vitéz vész el,
Mérföldekre nyúló rónát borítva el
Kiomló vérével.
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.

Hol lesz az új Mohács? ahol megint lemegy
Majd a haza napja,
S háromszáz évig vagy talán soha többé
Arcát nem mutatja!
Fessük zászlainkat fekete-pirosra,
Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.