Seneca levelei: 7. Kerüld a tömeget

Kérded, mi az, amit különösképpen el kellene kerülnöd. A tömeg. Még nem bízhatod magad rá veszélytelenül.
Én legalábbis beismerem esendőségemet: sohasem azzal a jellemmel térek haza, amellyel otthonról elindultam. Valami felkavarodik abban, amit már rendbe szedtem, valami visszalopakodik abból, amitől elfutottam.
Úgy vagyunk mi is, ha lelkünk hosszadalmas bajából felépül, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengélkedés, hogy sehova sem lehet őket ártalom nélkül kivinni. A nagy tömegben forgolódni káros - tudtunkon kívül egytől egyig mindenki kedvet csinál valamilyen vétekhez, megbélyegez vele vagy ránk akasztja.
Kétségtelen: minél nagyobb csődületbe keveredünk, annál nagyobb ez a veszély. Semmi sem oly káros a jó erkölcsökre, mint elüldögélni a színielőadások mellett, akkor ugyanis a gyönyörködés könnyű utat nyit a becsusszanó bűnöknek. Mit akarok ezzel mondani?
Fösvényebben térek haza, becsvágyóbban, bujábban, sőt még kegyetlenebbül és embertelenebbül, mert emberek között voltam.
Véletlenül elvetődtem egy déli előadásra, játékosságot, szellemeskedést s valami megkönnyebbülést remélve, amely megpihenteti az emberek szemét az embervér után - s éppen ellenkezőleg! Minden korábbi csatározás könyörületesség volt csupán. Most felhagytak a bohóságokkal, puszta mészárlás folyik. A harcolóknak semmijük sincs, hogy védjék magukat, egész testük ki van téve a csapásoknak, és sohasem emelik fel kezüket hiába. Ezt legtöbben jobban kedvelik a szabályos párviadaloknál és a személy szerint kívánt harcosok összecsapásainál. Miért is ne kedvelnék jobban? Sem pajzsról, sem sisakról nem pattan itt vissza a vas. Minek a védőfegyver? Minek az ügyesség? Mindez csak a halál késleltetésére jó. Reggel oroszlánoknak és medvéknek, délben saját nézőiknek vetik oda az embereket. Gyilkosok gyilkolóknak dobják magukat oda parancsra, s a győztest újabb öldöklésre tartogatják. A küzdőknek nincs más kiútja, csak a halál. Tűzzel-vassal végzik a dolgukat, s ez így folyik, amíg szünetel az aréna.
"De valaki rablást követett el, megölt egy embert." Hát aztán? Ölt, így rászolgált, hogy ezt elszenvedje: te mivel szolgáltál rá, szerencsétlen, hogy végignézd? "Üsd, vágd, égesd! Miért fut olyan gyáván bele a kardba? Miért sújt le olyan félénken? Miért hal meg annyira kelletlenül? Csapjatok bele a sebekbe, csupasz mellel, szemközt fogadjátok egymás ütéseit!"
Félbeszakad a látványosság: "Öldössenek le közben embereket, hogy valamivel teljen az óra."
Hát még azt sem értitek, hogy a rossz példa visszaüt azokra, akik szolgáltatják? Adjatok hálát a halhatatlan isteneknek, hogy olyannak tanítjátok a kegyetlenséget, aki nem tudja megtanulni. El kell vonni a tömegtől a gyönge, a jóra még nemigen szilárd lelket: könnyen csapódik a többséghez.
Szókratészt, Catót és Laeliust is kivetkőztethette volna erkölcseiből egy hozzájuk nem hasonló sokaság: annál kevésbé képes közülünk, akik igencsak munkálkodunk még szellemünkön, bárki is állani a nagy haddal ránk zúduló bűnök rohamát. A dőzsölés vagy kapzsiság egyetlen példája sok rosszat szül: házad élvhajhász barátja fokozatosan erőtlenné tesz és elpuhít, a gazdag szomszéd felkelti benned a sóvárgást, a rosszindulatú pajtás mindent - legyen akármilyen hófehér és egyöntetű - bever a maga ragyájával; mit gondolsz, mi lesz azokból az erkölcsökből, amelyek ellen az egész világ támadást intéz?
Szükségszerűen vagy utánoznak, vagy utálnak. Pedig mind a kettőt el kell kerülni: ne légy hasonló a rosszakhoz csak azért, mert sokan vannak, s ne légy a sokaságnak ellensége sem azért, mert nem hasonlítanak hozzá Zárkózz önmagadba, ahányszor csak teheted. Azokkal érintkezz, akik téged jobbá akarnak tenni; azokat lásd szívesen, akiket te tudsz jobbá tenni. Kölcsönössé válik ez - az emberek tanulnak, miközben tanítanak. Nincs okod rá, hogy szellemed fitogtatásának dicsszomja téged középre állítson, hogy felolvasást, vagy vitát rendezz - nem bánnám akkor, ha a népnek megfelelő portékád volna; de senki sincs, aki képes volna téged megérteni.
Talán egy-kettőre rábukkansz, és még ezeket is formálnod s képezned kell arra, hogy megértsenek. "Hát kinek tanultam annyit?"
Nincs miért fé-ned, hogy kárba vész a fáradságod: magadnak tanultál.
De hogy ma ne csak magamnak tartsam meg, amit tanultam, közlöm veled, milyen három, körülbelül azonos értelmű mondásra leltem; az egyikkel ez a levél adósságot törleszt, a másik kettőt fogadd előlegül.
Démokritosz mondja: "Nekem egy ember annyi, mint az egész nép, és a nép annyi, mint egy ember." Jól felelt az is, akárki volt - kétes ugyanis a szerző személye -, mikor megkérdezték tőle, miért tűz ki célul akkora buzgalommal egy olyan művészetet, amely csak a legkevesebbekhez jut el: "Elég nekem a ke-vés, elég az egy is, elég, ha senki sincs." Remek a harmadik mondás is, amit Epikurosz egyik, tanaikat valló társának írt : "Ezt pedig nem sokaknak, hanem neked; mert elég nagy közönség vagyunk mi egymásnak." Ezt szívleld meg, Luciliusom, hogy megvethesd a többek helyesléséből fakadó gyönyörűséget. Sokan dicsérnek téged. Talán bizony volna miért tetszeni magadnak, ha csupán az vagy, akit sokan megértenek? Értékeid befelé tekintsenek.
Élj egészségben!