2010. március 24., szerda

Hogyan lettem én román...



Karácsony után új személyazonossági igazolványt kellett csináltassak. Amikor kézhez kaptam megdöbbenten tapasztaltam, hogy ezen túl a kegyes román állam megajándékozott immár nemcsak román állampolgársággal, de román nemzetiségűként is könyvelt el, így ha külföldre megyek immár nemzetiségemet is románnak fogják tekinteni. Pedig a kettő nem egy...

Állampolgárság még érthető, ha határokban gondolkodunk román állampolgár vagyok, mivel valamikor a trianoni békediktátum után egész Romániát Erdélyhez csatolták... A román állampolgárságba beleszülettem akaratomon kívül.
Na de az, hogy nemzetiségem is román legyen már felháborító: székely vagyok, s nem is leszek más, Isten engem úgy segéljen.
Az történt ugyanis, hogy az Európai Bűnszervezet kérésére ezentúl a személyi igazolványban fel kell tüntetni, hogy az illető mely állam tagja. Ez eddig rendben is lehet. De mi van, ha egy romániai állampolgár történetesen magyar vagy székely? A román "cetatenie" szó tényleges értelemben kifejezi ugyan, hogy valaki egy államhoz tartozik, tehát állampolgár, de egy gyenge fordító ezt "nationalite", "nationality"-ként fordította idegen nyelvre. Amit bárhogy nézegetünk is, vagy fordítgatunk-ferdítgetünk csak nemzetiséget jelent. Ha egy német elkéri a személyimet és belenéz nyugodtan lemocskosoláhozhat, s még rám is foghatja, hogy én azokhoz tartozom, akik megették pár éve a Schönbronn kastély parkjában található tó hattyúit. Nincs appelláta, csak keservesen lehet majd elmagyarázni, hogy nekem semmi közöm a románokhoz, igaz, hogy ott lakok, de nem vagyok én román.
Ilyen apró dolgokon múlik, hogy mi székelyek lassan de biztosan hivatalosan is románként legyünk bejegyezve és nyilvántartva. Az, hogy nem beszélünk románul már csak hab a tortán.
És ne felejtsük el azt se, hogy Nemzeti Ünnepünk alkalmából ravasz államunk elnöke még nagy szavakat hangoztat, hogy a romániai magyarok büszkék kell legyenek román állampolgárságukra... Na ezt neked államelnök. Mire legyek büszke? - talán a román dicső múltra, összetákolt, szedett-vedett történelmükre, Draculára vagy a román vendégmunkásokra, akik ahol tehetik lopnak és rabolnak?
Én megmaradok székelynek, arra igazán büszke lehetek, hun-szkíta őseimre, Attila királyra, több ezer éves rovásírásunkra, székely hagyományainkra és kultúránkra stb.

Autonómiát Székelyföldnek, nem csak kulturális de politikai szinten is. Székely állampolgárságot és személyi igazolványt! Adja az Isten, hogy minél előbb útlevéllel mehessünk a román fővárosba.



Ehhez kapcsolódó cikk ITT

14 megjegyzés:

  1. Szia Árpád! Azt írod ebben a bejegyzésben, hogy "A román állampolgárságba beleszülettem akaratomon kívül." Csak annyit magyarázz el kérlek, hogy a nemzetiségedet te választottad meg, azaz te születésed előtt is már magyar nemzetiségű akartál lenni? Egyébként meg nyitott az összes kapu a világ fele, és, igenis akaratodtól függően, választhatsz magadnak új állampolgárságot, mert EZ az a dolog (az állampolgárság és a nemzetiség kételemű halmazából), amelyiket tényleg megválaszthatsz magadnak.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kond, te ezt szerintem nem fogod megérteni soha. Persze, hogy választhatnék más állampolgárságot, kiköltözhetnék Judapestre vagy bárhova, és lenné az adott állam állampolgára. Én viszont Erdélyben akarok élni, ahol őseim több száz éve élnek, és keserves munkával élik nehéz életüket. De székely létemre az zavar csupán, hogy románként próbálnak feltüntetni, és teszik ezt nem állampolgárság, hanem nemzetiség címén. Ezt úgy képzeld el, hogy mától "Szlovákiához" tartoznál, szlovák személyivel, útlevéllel, büszke lennél rá? Ha igen, akkor veled van a baj!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Árpád! Mit ad Isten, én is erdélyi vagyok, és valóban, az állampolgárságot fordíthatták volna citizeshipnek. Viszont sem a németeknél, sem az osztrákoknál (mert azt azért vágod, hogy a Schönbrunni kastély NEM a németeké)nem kérik csak úgy el a személyidet, mint ahogy külföldön sehol nem kérik el(a vámot leszámítva, de nem fog utánad köpni a vámos emiatt), hacsak nem csináltál valami ökörséget.
    DE, úgy látom, az előbbi hozzászólásom tanulsága azért nem szűrődött át! Ha nemzetiséged magyar, akkor miért Judapestezel és neonácizol? Szerinted Attila apánk vagy akár Árpád apánk(ha ő közelebb áll a szívedhez)büszke lenne arra, hogy az úgynevezett vérei egy fajgyűlölő, szűk látókörű nemzetté alakultak?? Azt mondod, hogy te Erdélyben akarsz élni, de azért Németországban és BUKARESTBEN jársz egyetemre, gyakorlatilag úgy döntesz, hogy 4 évig "nagyoláhfaluban" "akarsz élni". Ezt is a románok kényszerítették rád?

    VálaszTörlés
  4. Azt hogy Németországban vagy Bukarestben éljek, igazad van, én választottam, abból a megfontolásból, hogy egyetemre járjak (mert ugyebár az egyetemet nem hozzák házhoz még az internet világában sem). Te ha erdélyi vagy, akkor tudnod kellene, hogy mit jelent magyarnak-székelynek lenni Erdélyben. A neonácizást, sovinisztázást, fasisztázást, antiszemitázást meg bóknak veszem. Az hogy szeretem a népem, és az érdekében akarok valamit tenni nem jelent feltétlen nacionalizmust. Ha meg azt jelent, szerintem Attila apánk igenis büszke lehetne, és inkább rám, mint az olyan liberális gondolkodású globalista agyhalottakra, mint te is lehetsz.

    VálaszTörlés
  5. De az a legdurvább, hogy nem is az egész nemzet lett szűk látókörű idióta, fajgyűlölő, hanem csak egy része, akik az ún. "nemzettársaikat" is pont úgy utálják s kirekesztik, mint az "idegeneket". Ez a tiszta nemzeti összetartozás...sok frusztrált, hiteltelen balek.

    Apropó kedves Árpi, mondd azt, hogy valaki fizet neked ezért marhaságért, mert ha ingyen csinálod az elég szopás.

    VálaszTörlés
  6. Kumisz: minden nem a pénzről szól. Azt valaki más találta ki, és dolgozik vele tönkretéve másokat. Ha most kimondom, kik, újra antiszemita leszek :))

    Azért teszem, hogy nemzeti öntudatot ébresszek az emberekben, hogy megmutassam rengeteg értékünk van nekünk magyaroknak, nem kell feltétlen más népeket majmolni. Magyarnak lenni büszkeség. És ha magyarnak születtem, ne döntsön senki a fejem felett, hogy román leszek...

    VálaszTörlés
  7. Persze, hogy ban érték. Minden emberben van érték, függetlenül attól, hogy milyen nemzethez tartozik. De különbségek is vannak egy nemzeten belül is. Pl. a magyarok között is vannak gamat, idióta gagyaszár emberek (pl. te). De persze az univerzum gépezetében ezeknek is van valami hasznuk, igaz nem az, amit ók gondolnak magukról. S másoknak sem az az értéküt, amit te gondolsz, mert a te agyad (mint mindenkié) csak egy kis proteingolyó, amely nem képes megérteni mindent. következésképpen, kedves Árpi, egy kis kételkedés mindig jól jön. De az idióták sosem kételkednek. Nekik csak mímelt reflexeik vannak. S ha te pont ezzel a kriminál neonáci maszlaggal találkoztál, amikor viselkedésmintát kerestél magadnak, akkor sajnállak. De van kiút...csak egy kis gondolkodás és kételkedés kell. Csak kérdéseket kell feltenni, s máris hullik a kártyavár

    VálaszTörlés
  8. hmm, elgondolkodtam. Arra jutottam, hogy jó úton járok... és még fogok utam során veled hasonló hamis prófétákkal, megmondóemberkékkel találkozni. A kutya szarik egyet, majd otthagyja. Valahogy téged is így képzellek, valamelyik eszmei szemétdombon ücsörögve, akinek már semmi nem szent, aki meghasonlott önmagával. A kérdéseidet meg tedd fel magadnak!

    VálaszTörlés
  9. Hamis próféta:))lol-lol...jah, s akkor te vagy az igaz próféta. S az egy igaz evangélium, amit hirdetsz az a következő: Minden nemzet béna, csak a magyar a király. De a magyar sem teljesen, csak az olyanok, mint én, Csíki Árpád. A többi az csak áruló, disznó alsóbbrendű, zsidó-liberális-babámfasza.

    Azt nem értem, hogy erre miért kell ideológiát építeni. Ezt jobb helyeken egoizmusnak v. egomániának nevezik: "én és a hasonszőrüek faszák vagyunk, mindenki más béna áruló". Sima ügy, nem?

    VálaszTörlés
  10. Nem beszéltem se igaz prófétákról, se evangéliumról. Azt se mondtam, hogy minden nemzet béna, egyedül a magyar király, azt sem, hogy aki nem olyan mint én az áruló, disznó alsóbbrendű, zsidó-liberális-babámfasza... Olvasd azt amit leírok: stíluson aluli az érvelésed. Hány osztályod is van? Ki vagy... névtelenül könnyű szövegelni. Én amit írok, azért felelősséget vállalok. A te és magadfajták stílusa, hogy köpködünk mindenfélét mindenkire, névtelenül. De nem is kell megmond ki vagy: mélységesen megvetem a magadfajtákat, ebben talán igazad lesz. Több válaszra meg nem szeretnélek méltatni.

    VálaszTörlés
  11. Egyet értek veled, sajnos épp ma adtam be én is az új személyire az iratokat...biztos nekem is román nemzetiséget "ajándékoznak"...én is várom már az erdélyi útlevelet:)

    VálaszTörlés
  12. Ne törődj Árpi, a kond és kumisz féle hitelét vesztett neoliberális demagógiával ezek a hozzászólók csak saját magukat minősítik. Ha csak a kultúráltság-különbséget nézzük, már az is elég. Engem minden esetre büszkeség tölt el, ha ilyen ha hozzád hasonló józan gondolkodású emberekkel találkozok s látom hogy van még ember, aki tenni képes a székelységért, mert ugyebár a víz szalad, de a kő marad...

    VálaszTörlés
  13. Üdvözlet mindenkinek!
    Kond 2010. március 27. 10:12 bejegyzésére szeretnék egy saját bőrömön tapasztalt élménnyel válaszolni.
    Azt gondolod, hogy nem köpnek utánad, mivel nem kérik el az útleveledet? Kérlek szépen a legteljesebb mértékben tévedsz!!! Bárhová mész a világon, bármerre ... ha megtudják, hogy román állampolgár vagy, akkor úgy néznek rád, mint egy leprásra! a nyáron az USA-ban voltam, mondhatom rengeteg atrocitásnak voltam szenvedő alanya, csak azért, mert román állampolgár vagyok!! Hát az Isten szerelmére, miért magyar és székely az én ősöm, ha lerománoznak és megaláznak, csak azért mert nem magyar az állampolgárságom?!!! Ha az életem megy rá, akkor is megteszem azt, hogy magyar állampolgárságot vagy ERDÉLYI/SZÉKELY állampolgárságot szerzek magamnak! még ha lyukas csőhöz is kell nyúlni, akkor is megteszem, mert tudom, hogy én nem szolgáltam rá a sok oláhcigány mocskos viselkedésére, amiket Chicagóban vagy New Yorkban tettek! Én nem fogok azok miatt szégyenkezni, akik a mi becsületünket is tönkreteszik és az egész világ előtt minket is a sz@rba tapostatnak!!!!!! ÉS ha emiatt neonácinak tartasz, akkor legyen! ZIEG HEIL!!!!! És SZEBB JÖVŐT!!!! éljen minden neonáci és gárda hívő!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Szia Öcsi,

    teljes mértékben egyeté rtek veled. Sajnos kevesen vagyunk akik, így gondolkodunk. De az a maroknyi legalább a kemény mag...

    Üdv, Árpi

    VálaszTörlés