2010. augusztus 21., szombat

Ilyen is van: Kós Károly-emlékborítékot adott ki a Román Posta


Kós Károly építész és író személyiségét megörökítő emlékborítékot adott ki a Román Posta.


Moldován József távközlési államtitkár közbenjárásával 2010 júniusában szakértők állították össze a kiadásához szükséges dokumentációt, ennek eredményeként elkészült az emlékboríték, amelyet a levelezők és gyűjtők megvásárolhatnak a postahivatalokban.
Az államtitkár szeretné, ha az új kezdeményezés itt nem szakadna meg, és bővülne a neves erdélyi személyiségek előtt tisztelgő postai emlékborítékok és bélyegek skálája. Az első kétezer emlékborítékból Moldován kétszázat felajánlott a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Kós Károly-emlék- és -teljesítménytúrát szervező Szentimrei Alapítványnak, ebből százat a ma a Kakasos templomtól 7 órakor induló túra résztvevői között osztanak szét.
(Háromszék)

3 megjegyzés:

  1. Kedves gesztus tölük. Szerintem.
    O.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is, főleg ha még folytatása lesz a kezdeményezésnek.
    Kicsit azért meglepő ez a nagy román-magyar barátság.

    VálaszTörlés
  3. Hogyan is írta annak idején Ady... "román bánat, magyar bánat egy dolog" (vagy valahogy így...) Én mindig annak a híve voltam, hogy azt keressük ami összeköt s ne azt ami szétválaszt...
    O.

    VálaszTörlés