Az én demokráciám

Azt mondják, hogy egy demokratikus ország állampolgára vagyok. Van szavazati jogom, vannak különféle jogaim és kötelezettségeim. Mindezekkel egy számomra idegen állam ruházott fel, melyhez én nem lehetek lojális, hiszen egy másik nemzethez tartozok. Népem a magyar, kultúrám, hagyományaim, értékrendem, életszemléletem is magyar.
2010-et írunk épp, vannak országok, ahol háború folyik – sokszor harcmezőn, máshol csak interneten virtuálisan. Ilyen világ ez, és már nem is csodálkozok rajta. Többségében demokratikus országok határolják azt az államot is ahol élek, sőt a világ legtöbb országa mára már demokratikus országgá züllött.

A történelem folyamán számos rendszer váltotta egymást kezdve az isteni alapú teokratikus államformától el egészen a feudális társadalmakon a kapitalista-szocialista-demokratikus államformákig. A modern demokrácia már közel sem az, amit a görögök annak idején oly magas szinten műveltek. Akkor a nép uralmát értették a demokrácia alatt: a választójoggal rendelkező egyének beleszólhattak a vezetésbe szavazatuk által, képviselőket választottak, akik érdekeiket védték. Ma is mintha ilyesmi lenne. Illetve mégse. Ma már a szavazat nem sokat jelent. Az történik, aminek történnie kell, ma már mindent ki lehet forgatni, mindent megvásárolni, manapság minden az érdekek gyűrűjében vergődik.

Az én demokráciám nem ilyen. Én irtózom a demokráciától. És ilyenkor csak magamnak teszem fel a kérdést, hogy mi nem működik, mi a baj a híres-hírhedt népuralommal kapcsolatban. Talán az egész emberi társadalom rossz irányba indult el, olyan dolgok érdeklik, amik régen nem voltak az első helyen. A korai társadalmak embere a saját létfenntartását helyezte előtérbe, levadászta, begyűjtötte a napi élelmét, óvta családját, próbálta életét könnyebbé tenni. Hasonló egyedekkel közösségekbe tömörült, megpróbálta életkörnyezetét a számára legmegfelelőbben kialakítani. Ha érdekekkel ütközött, megvédte övéit, primitív háborúkat vívott. Az emberi társadalmak fejlettebb szintjén ugyanez volt tapasztalható, csak ott már városállamok, primitív államok, birodalmak érdekei ütköztek. Ma is ez van, nehogy azt higgye senki, hogy valamivel is fejlettebbek lennénk – csupán a módszerek és a célok változtak napjainkra. A középkor embere sokszor a vallást helyezte előtérbe: Isten országát építgette a saját földi léte helyett. A szent inkvizíció nevében boszorkányokat égettek, bort prédikáló papok háborúkat viseltek. Királyok uralkodtak, védték saját népük érdekét, még akkor is, ha őket nem választották, hanem örökségükbe beleszülettek.

Háború háborút követett, és lassan eljutottunk egy olyan „fejlett” szintre, amikor szinte mindent szabad. Ma már az információ szabadon áramlik, az ember saját életét is könnyebbé tette találmányai által. Ki tudja aknázni a természeti kincseket, tönkre tudja tenni néhány atomfegyverrel a saját világát is, ha úgy adódna. Mára már Isten se jelent sokat. Megjelent viszont egy új isten, amit szinte mindenki imád, ha akarja, ha nem. Mert nélküle a világ, már el se képzelhető. Ez a pénz.

A modern demokrácia már nem jelent egyebet, mint a pénz uralmát. A pénz nem egyéb, mint befolyás, hatalom, mások kizsákmányolása és nyomorba döntése. A pénz nevében születnek a döntések. A pénz az, ami uralkodik valakik helyett.

Az én demokráciám távol áll a pénz uralmától. Egy olyan világot szeretnék élni, ahol nem dönti el senki rólam, hogy én mennyit érek, mennyit fizetnek értem: mennyi az én pénzpiaci értékem. Engem pedig olyan értékek érdekelnek, amik nem mérhetőek pénzben: csend, harmónia, a természet zenéje, a szellemi értékeink, évezredes hagyományaink, múltunk.

Az én demokráciám egy csendes magányos demokrácia, ahol nem mondják meg nekem, hogy mi a feladatom, mikor van a határidő, hogy azt elvégezzem, és mennyi a jutalmam az elvégzett feladat függvényében. Mikor nem kell semmit eladnom azért, hogy élhessek. Főleg a becsületemet nem kell eladnom vagy csak kockára tennem.

Az ideális demokrácia számomra egy olyan emberi világot jelent, ahol békésen megférnek egymás mellett az emberek, senki nem vágyik a másikéra, nem akarja se jó se rossz értelemben a másikat felülmúlni. Nincsen háborúskodás. Ez messze nem az „élni és élni-hagyni”-elv kifordított változata. Az már a szabadelvűség mezsgyéjére való tévedést tételezné fel, ami ugyancsak egy ártalmas és kifordított világba vezet.

A demokráciát egy hasonlattal példáznám legszívesebben: a demokrácia olyan, mint egy erdei kicsi házikó. Van, akinek ez nyugalmat nyújt, van, aki nem elégszik meg vele, engedélyek alapján átépíti, kibővíti palotává, erődítménnyé változtatja. Ellenséges embereknek ismét szemet szúrhat: leégetik. A demokrácia olyan, mint egy ház: keret ahhoz, hogy az ember védettebben, boldogan élhessen saját világában. Az én demokráciám is egy ilyen erdei kicsi ház: körös-körül erdővel övezve, madárdallal, állatokkal, tiszta vizű hegyi kis patakokkal. Nem kívánom a mások több kilométerre eső – ugyancsak békés – házikóját, hiszen az enyém elegendő a magam és családom számára. Persze vannak, akik összevásárolnak több ilyen házikót, eladják-kiadják, pénzt keresnek rajta, amin újabb házakat vehetnek, azt újra kiadhatják és még több pénzt keresnek ezzel. Ez őket biztos boldoggá teszi.

Az én demokráciámban elegendő az az egyetlen ház, ami hozzám tartozik: amiben jól érzem magam. Ha az idő kárt tesz benne, kijavítom, hogy gyermekeim számára is otthont jelentsen majd.

Persze mindez csak gondolatban létezhet. Mivel emberek vagyunk, különbözünk, másképp gondolkodunk, más az értékrendünk, más valami jelent boldogságot. Ezért a demokrácia is egy nagyon tág fogalom, amibe sok minden belefér: van, akinek demokrácia az, hogy sok háza legyen, van, akinek az, hogy csak egy. Van, akit a madárdal tesz boldoggá, mást az, hogy embereket szenvedni lát. Van, aki a háborúban leli örömét, van, aki a békében. És mint már tudjuk, háború nem csak csatatereket folyhat.

Az én demokráciám egy csendes demokrácia. Nem veszem meg, amit rám akarnak tukmálni a házalók. Hagyom, hadd pukkadjanak meg, ha rájuk romlik a portékájuk. Nem veszem meg a legújabb mobiltelefont, ha egy régebbi változattal is érvényesülni tudok. Nem nézem meg a legújabb horrorfilmet, amit méregdrágán leforgattak, ha engem inkább a csend érdekel. És nem nézek a legújabb autó után sem, ami elrobog előttem, ha nekem egy séta sokkal nagyobb örömet okoz.

Az én demokráciám egy csendes demokrácia. Önmagam demokráciája. Demokratikus.

Csiki Árpád
A pályázatunkra beküldött írás.
Cím: palyazat@erdely.ma
Beküldési határidő: 2010. július 31.

Megjelent itt: erdely.ma