Október 23. - Emlékezés Dakó Imre bácsi versével

ÜZENET ERDÉLYBŐL

Üzen, az Olt, a Maros, a Szamos,
Minden hulláma vértől zavaros.
Halljátok-e Ti ott túl a Tiszán
Mit zeng a szél ott fenn a Hargitán.
Mit visszhangzanak a csíki hegyek
Erdély egén a szálló fellegek.
Ez itt magyar föld és az is marad
Tiporják bár idegen hadak.
Csaba mondája új erőre kel,
Ha ember nem segít, segít a szél,
Segít a víz, a tűz, a hold, a csillagok,
De nem leszünk mások csak magyarok.
Előttünk száll az ős turulmadár
És nincsen gát és nem lesz akadály.
Ember, pokol ellenünk szegül,
A székely állja rendületlenül.
Üzennek a gyergyói havasok,
Megvannak-e még a régi fokosok.
Elővettük! Gyertek segítsetek,
Rabló hordák vívják végeket.
Hollók, keselyük tépik a szívünk,
Ha nem harcoltok velünk, elveszünk.
S a honszerető ősök sújtó átka vár,
Ha oda vész az ősmagyar határ.
S ha rablóknak ítél a világ,
Majd mutatunk nekik újabb csodát.
Megindulnak mind a székely hegyek
S hervad minden illatos virág,
Mérget terem a gyümölcsfaág.
Vizek habja nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot.
Vadon puszta lesz a termő vidék,
S ha tanulságul még ez sem elég,
A föld megindul, mennybolt megszakad,
De Erdély földje csak magyar marad.


Dakó Imre bácsi versével emlékezek meg az 56-os magyar forradalom és szabadságharcról. Kitartás! Akik ma lábbal tipornak, azoknak üzenem, hogy az igazságot is meg lehet szokni (Tamási).