A nevemet legalább helyesen írják le!

Részlet Márai Naplójából: Halotti beszéd - prózában

"Névjegyet akarok csináltatni: két nyomdában járok, de mindenütt elutasítanak, mert a nyomdásznak nincs Ékezete. De ez a két ékezet, nevemnek ez a két ékezete, ez én vagyok, ez az enyém. Azért nem mondok le az ékezetről, s tovább keresek New Yorkban egy kézinyomdát, mely elvállalja, hogy a nevem ékezetes legyen. Ezt a két ékezetet meg kell mentenem, mert a személyiségemet meg kell itt mentenem. Ékezet nélkül nem vagyok én."

Én is ezzel küszködök napmintnap. Nevem két ékezetét nem engedem lelopni. Ha lehull, akkor már nem én leszek. Ugyancsak mindig nagy bonyodalom megmagyarázni mémeteknek és általában "művelt nyugatiaknak", hogy a magyarban a nevek sorrendje fordított, úgynevezett keleti sorrend (ugynígy használják a kínaiak meg a japánok és a Belső-Ázsiában élő velünk rokon népek. Érdekes a finnek pedig nem...).